Október 6-án a felnőtt bibliakör képviselőivel a Budai úti templomban vettünk részt egyházmegyénk női csendesnapján. Berze János lelkész köszöntője után felesége, Berzéné Bezdán Erika, a nap szervezője, mutatta be az előadót, Zámbóné Ivanics Hajnalkát, a káposztásmegyeri gyülekezet (egyik) lelkészét. Az előadás címe: Álmok, amelyek megvalósulnak, és amelyek nem.
Újváriné Császár Boglárka beszámolóját és a képgalériát a lapozás után találja ("Kapcsolódó link" és "Galéria" szavak alatt).
tovább
Gyülekezetünk presbitériuma hálásan köszöni azoknak a testvéreknek az aláírásait, akik hozzájárultak az Európai Kisebbségvédelmi Kezdeményezés (Minority SafePack) sikeréhez. Az aláírásgyűjtés célja, hogy megerősítse Európa kulturális és nyelvi sokszínűségét, az őshonos kisebbségek jogait.
tovább
Kedves Szülők!
Nagy szeretettel hívjuk Önöket a Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskolába a 2018. március 8-án 8 órától tartandó nyílt napra.
Az alábbi órákat tekinthetik meg:
1 óra: 8.00-8.45-ig - Táskai Valéria (matematika 4. osztály)
2 óra: 8.55-9.40-ig - Tóthné Rácz Anita (magyar 4. osztály)
3 óra: 9.55-10.40-ig - Szabó Szilárd (természetismeret 5. osztály)
Minden kedves szülőt szeretettel várunk!