Enyingi Református Egyházközség

 

Háttéremberség

2011-12-09 11:50:10 / Iván Géza

Vendégül láttuk a 64-es presbiteri kört

December 8-án mi lehettünk a vendéglátói egyházmegyénk 64-es presbiteri kiskörének. A körbe a főút mellett fekvő gyülekezetek presbiterei tartoznak, akik közül Mezőkomáromból, Lajoskomáromból és Dégről jöttek hozzánk a gyülekezeti önkormányzatok régi és új képviselői.

Az este Farkas Balázs lelkész áhítatával kezdődött, aki két kérdésben foglalta össze Jézus jól ismert példázatát a kovászról (Mt 13,33): készek vagyunk-e környezetünkbe Jézus adventi világosságát bevinni, illetve mik azok a szolgálati területeink, ahol ezt gyakorolhatjuk.

Az ezt követő előadásban néhány történelmi és bibliai példát láthattunk arra, hogy hogyan lehet háttéremberként hatékonyan helyt állni az életben és a gyülekezeti közösségben. Az előadás végén advent és karácsony igazi háttérembere, József életébe pillantottunk be, majd Reményik Sándor: József az ács, Istennel beszélget c. verse tette fel a pontot az i-re.


Az este kötetlen beszélgetéssel folytatódott a gyülekezetünk tagjai által gazdagon megterített asztalok mellett.

Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik a sütés-főzésből, a terítésből, fogadásból és a rendezvény utáni takarításból kivették a részüket.

Legközelebb január utolsó csütörtökén, este 6 órakor a dégi reformátusok lesznek a házigazdák.