Délelőtt a Vas Gereben és Kossuth utcai óvodákban, délután pedig a templomi koncert után már siettek is tovább a két idősek otthonába, eleget téve Kodály Zoltán felszólításának: "Legyen a zene mindenkié!".

Ebben az évben Erkel Ferenc születésének 200. évfordulóját ünnepeljük, ezért magától adódik, hogy a Zene Világnapján róla is megemlékezzünk.

Erkel Ferenc 1810. november 7-én született Gyulán, szülőháza még ma is áll, benne az Erkel Ferenc Múzeumot rendezték be. Erkel kisfiúként a gyulai elemi iskolákban kezdte tanulmányait. A zene természetes részét képezte életének,ügyesen zongorázott, hiszen apja és nagyapja is jól képzett zenész volt.

Nagyváradon, majd a pozsonyi bencéseknél végezte gimnáziumi tanulmányait, s 18 évesen felkerekedett, hogy Kolozsváron zongoratanár legyen. Ez nagyban befolyásolta karrierjének alakulását, hiszen akkor ez a város volt a magyar színjátszás, és bizonyos fokon a magyar operajátszás bölcsője is. Itt nem csak zongorát tanított, hanem számos koncertet adott, s megkomponálta első zongoraműveit is.

1835-ben visszatért a fővárosba karnagyi állást vállalt a Budai Magyar Színjátszó Társulatnál, 25 évesen már operát is vezényelt.

1840-ben elkészült első operája a Bátori Mária. Ezzel a magyar operatörténetben megszületett az első magyar nemzeti opera, s ettől kezdve Erkelt vezető zeneszerzőként tartották számon. Ezen operájának stílusa főképp itáliai és francia gyökerekből táplálkozik, kiegészülve a hangszeres verbunkos dallami elemeivel.

Erkelt a siker és a vágy, hogy még tökéletesebbet alkosson, további komponálásra ösztönözte. 1844-ben előadott új műve, a Hunyadi László, a legnépszerűbb és legsikeresebb operája lett, az Operaház megnyitásáig 238-szor került színre a Nemzeti Színházban. Az itáliai és a bécsi klasszikus hatások mellett népzenei elemekkel is találkozhatunk a műben.

Erkel Ferenc életműve nem csak az operákat tekintve, hanem több más szempontból is fontos. 1843-ban pályázatot írtak ki Vörösmarty Mihály Szózatának megzenésítésére. Erkelt a bírálóbizottságba hívták, ezért a zeneszerző nem indulhatott a megmérettetésen. Zenét viszont ő is komponált a Szózathoz, amit a pályázaton kívül később be is mutatott. Nem volt akkora siker, mint a pályadíjat elnyert Egressy Béni műve, de a nemzeti zenék komponálása szempontjából jelentőséggel bírt.

Néhány hónappal később Kölcsey Hymnusának megzenésítésére is pályadíjat tűztek ki. A népes bírálóbizottságban Erkel nem szerepelt, ezért - jeligésen, mint a többi pályázó - beküldhette ő is alkotását, ami végül méltán nyerte el a magyar közönség tetszését. Ma is Erkel alkotása a hivatalos magyar Himnusz zenéje. Ismerve a politikai helyzetet, látva, hogy a magyar ! az Osztrák-Magyar Monarchia elnyomottja, elképzelhetjük a nép életérzését. Feltételezhetően Erkel Ferenc is hasonlóan érzett, s ez késztette a dallam megírására.

Következő operáján hosszú ideig dolgozott, majd 1861-ben elkészült a Bánk bán, amely egyben pályájának csúcsát is jelentette. Az anekdoták szerint Erkel egy fa alatt komponálta ezt az operát. A fa már-már élettelen maradványa Gyulán a néhai kastélyparkban (ma a Várfürdő területén) található.

Az István király című operát 1885. március 15-én már a klasszikus zene új fellegvárában mutatták be. Ezt a művet nem szokás Erkel Ferenc önállóan készített operái közé sorolni, hiszen az - addigra már érett zeneszerzővé vált - gyermekei, Elek és főleg Gyula komponálták jelentős részét.

Erkel Ferenc nevéhez fűződik még, a Filharmóniai Társaság megalakulása, a Zeneakadémia megalapítása is, ő volt a Pesti Sakk-kör egyik alapítója is.  Mint karmester és szervező egyéniség rendkívül sokat tett a főváros zenei életének felvirágoztatása érdekében. Operákon kívül karműveket, dalokat, kísérőzenéket, zongoradarabokat, zenekari műveket is komponált. Zenész fiakat nevelt, a zenéért élt és tett is, amit tehetett. Gazdag életműve példaértékű. 1893. június 15-én hunyt el. Szülővárosában szobrot állítottak emlékére.

Zsolnainé Purger Mercédesz
igazgatóhelyettes

Luther Márton:
Muzsika asszony

Öröm e földön nemesebb,
nem is tudom, más mi lehet,

mint amit az ének szerez,
az édességes, zengzetes.

Hol társas ének szólal,
ott a rosszkedvnek már „Jó napot!”;
viszály, irigység, gyűlölet,
harag és kín onnét mehet;

fukarság, gond, egyéb teher

s a bánat rajban lebben el.
Mindenki lelkére kötöm,
hogy nem bűn az ilyen öröm,

sőt Isten éppen kedveli,
mert a világ örömei
az ördög művét tördösik,
a bősz öldöklést öldösik,

Dávid király a példa rá:
Sault kordázta ő soká
– játszván a hárfán édesen –,
hogy ne gyilkolna vétkesen.

Ád csöndes szívet, hajlamot

égi, igaz szót hallanod.
Elizeus ezt tudta rég:
hárfák nyiták meg szellemét.

A legszebb évszakom,
mikor ahány madárka, mind dalol,
ég és föld ezzel van tele,
szép ének csendül százfele.

Főként a kedves csalogány;
az vidít csak föl igazán,
bájos dalát ha zengeti,
nem-szűnő hála illeti.

De még inkább a jó Urat,
ki alkotá e madarat:
legyen dalosok elseje,
muzsikásoknak mestere.

Folyvást az Úrnak zeng, szökell,
dicsérni sose fárad el.
Az én dalom is tisztelet,
dics Néki s örök köszönet.

Fordította: Csorba Győző