Enyingi Református Egyházközség

 
 

Hajdú Zoltán Árpád rövid életrajza

2021-04-11 10:25:19 / Iván Géza



Hitvalló református családba született Budapesten. Édesapja gyülekezetplántáló presbiter volt a Salétrom utcai Református Egyházközségben. Ebben a lelkiségben nőtt fel testvéreivel együtt.

 

A budapesti teológia elvégzése után Cecére került segédlelkésznek, ahol megismerkedett feleségével.

 

Két év múlva, 1970-ben Igaron választották meg lelkésznek, ahol három gyermekük született. 1979-ben választotta meg gyülekezetünk önálló lelkipásztornak. Itt további két gyermekkel áldotta meg Isten házasságukat.

 

Már a rendszerváltás előtt komoly munkát végzett nemcsak az idősebb korosztály, hanem a fiatalok körében is. Az ifjúságért végzett missziói munkájának új kereteket hozott létre a rendszerváltás után. Több, a II. vh. után megszüntetett egyházi szervezet újraindításában vállalt komoly szerepet. A Keresztyén Ifjúsági Egyesületnek, röviden a KIE-nek országos elnöke is volt. Ebben az időben egy cikluson keresztül volt városunk alpolgármestere, és két cikluson keresztül parlamenti képviselő is. Egyik alapítója, és 20 évig aktív tagja volt a Parlament kórusának.

 

Vezetésével szerezte vissza és indította újra gyülekezetünk iskoláját a honfoglalás millecentenáriumának évében. Az előbb zeneiskolaként, majd általános és művészeti iskolaként alapított intézményt Enyingi Török Bálint egyik pártfogoltjáról, a hitvalló református költőről, zenészről és történetmondóról, Tinódi Lantos Sebestyénről nevezte el. Tinódinak iskolánk kertjében sziklát, Enyingi Török Bálintnak pedig a templomunk kertjében állíttatott - hazánkban elsőként - köztéri emlékművet. A Tinódiba az itt élő pedagógusok mellett számos tehetséges fiatal művészeti és általános iskolai is gazdagította Enyinget. Emellett számtalan neves előadóművészt és együttest hívott fellépni városunkba, nemcsak a reformátusok, hanem az egész város kulturális életét felpezsdítve.

 

Enyingen 2008-as nyugdíjazásáig volt lelkész. A köztünk töltött 29 éve alatt számos közegyházi: egyházmegyei, egyházkerületi és zsinati tisztséget is ellátott, több szomszédos gyülekezetet is pasztorált hosszabb-rövidebb ideig, és espereshelyettes is volt. Nyugdíjba vonulása után is aktívan ápolta gyülekezeti és azon belül tinódis kapcsolatait is - nem volt olyan év, hogy több ízben nem tért volna vissza közénk. Emellett gyerekkori gyülekezetében, a Salétrom utcai egyházközségben is rendszeresen hirdette a megváltó és feltámadt Jézus Krisztus örömhírét. Többször mondta, hogy ne hívják őt nyugalmazott lelkésznek, mert egy lelkész soha nem megy nyugdíjba.

 

Már az 1960-as évektől, teológushallgató korától tudatosan építette ki és ápolta a határon túlra szakadt magyar református közösségekkel a kapcsolatot. Küldetésének tekintette egyrészt azt, hogy újabb és újabb eszközökkel támogassa a határon túli református gyülekezeteteket, másrészt azt is, hogy ebbe a munkába bevonja az enyingi református fiatalokat és felnőtteket is. Előbb a gyülekezet, majd a Tinódi alapítása után a diákok és munkatársak köréből is. Egyik ilyen testvérgyülekezeti kapcsolatából testvérvárosi kapcsolat lett a kalotaszegi Bánffyhunyad esetében, amely település díszpolgárává is választotta.

 

Legkiterjedtebb kapcsolatrendszere Erdélyben volt, melyet már a romániai diktatúra ideje alatt elkezdett építeni. Később, a '90-es évek elején több tucat erdélyi magyar családnak segített városunkban és a környező településeken új otthonra találni. Ugyanakkor számtalan alkalmat szervezett a kárpátaljai, felvidéki és délvidéki reformátusok körében, utóbbit a délszláv háború előtt és után is.

 

Befejezésül két példa álljon itt életéből:


Egyrészt tudatosan képviselte, és ezt gyermekeinek is sokszor elmondta, hogy milyen fontos az emberi méltóság tiszteletben tartása. Ugyanolyan figyelemmel és tisztelettel ültetett asztalához egy köztársasági elnököt, vagy püspököt, mint a szeméttelep segédmunkását. Azt a Krisztust kereste a másik emberben hétköznap, akinek az evangéliumát hirdette vasárnap.


Másrészt tetteivel és szavaival azt is hirdette, hogy „nem oda kell menned, ahol a nagy dolgok történnek, hanem úgy kell élned, hogy ahol éppen vagy, ott nagy események történjenek."

 

Feltámadásával a halált végleg legyőző Krisztus adjon nekünk erőt ahhoz, hogy ezt a hozzáállását mi vihessük tovább! "Mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk az Úrnak halunk meg.
Tehát akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk!" (Római levél 14,8)