Az evangéliumok húsvéti leírásai nagypéntekig logikusak. Ami viszont nagypéntek után történik, feladja nekünk a leckét. Hogy irigységből, hatalomféltésből, dühből ki lehetett végezni Krisztust, emberileg még értelmezhető. Ami viszont ezután történik, már kevésbé az.

 

Tamás kételye teljesen jogos. Ahogyan most mi, ő is bezárkózva, a négy fal között várta, hol enyhüljön a kinti légkör. A virágvasárnap még hallelujázó tömeg teli torokból kiáltotta Barabás nevét, a Mestert keresztre feszítették, a Jézus ellenes hangulat mint valami vírus terjedt szét villámgyorsan Jeruzsálemben. Csak addig kell kivárni, amig ez enyhül, aztán vissza lehet menni vidékre, mindenki folytathatja ott, ahol a Jézussal való találkozás előtt abbahagyta. Nincs mit tenni, a „Jézus projekt" megbukott, bármilyen tökéletesnek is tűnt a portfóliója, a valóság apró szilánkokra törte. Csak addig kell kibekkelni abban az emeleti bérlakásban, amig biztonságban haza lehet indulni.

 

Ehhez képest megdöbbenve tapasztalja Tamás a többi tanítvány megmagyarázhatatatlan örömét. Épp nem volt ott, amikor a feltámadt Mester megjelent nekik - és most úgy viselkednek, mintha már nem kellene az életükért aggódni, hogy a főpapok felszámolják a názáreti tanítványi körét is. Úgy viselkednek, mintha Krisztus ügye meg se bukott volna. Amit mondanak, az meg végképp ellene mond a józan észnek:

 

Látták az Urat. E kettő zavarja össze Tamást: azt mondják, hogy Jézus feltámadt, és olyan öröm sugárzik róluk, hogy kétség nem fér hozzá: komolyan is gondolják.

 

Tamáshoz hasonlóan mi is mindent meg akarunk magyarázni. Keressük az ok-okozati összefüggéseket, mintha a biztonságérzetünk függne attól, hogy megértjük-e a körülöttünk lévő világot. Einstein a megértés folyamatát egy lufihoz hasonlította. A képzeletbeli lufi belsejében van, amit már meg tud magyarázni, a lufi felszíne viszont az a tartomány, mi még magyarázatra szorul. Viszont minél több mindent ért (minél nagyobb a lufi), annál nagyobb a felszíne is (annál több minden van, amire nem talál magyarázatot). Nem véletlen, hogy az igazán bölcs emberek nem kérkednek a tudásukkal, hanem ellenkezőleg, arról beszélnek szívesen, amit még nem értenek. Sőt: mintha szívesebben kérdeznének, mint állítanának.

 

Húsvét csodájáig még senki nem jutott el a feltámadás megértésén keresztül. A Krisztusban, mint Megváltóban való hitig nem a racionalitások keresztül vezet út. (Nem ennek ellenére, hanem emellett igaz Canterbury Anselmus felismerése is, hogy a hit folyamatosan keresi az értelmet: fides quaerens intellectum.)

 

A mai történet arról beszél, hogy a feltámadt Krisztussal való találkozás az, ami a feltámadás tényének meg nem értése ellenére örömmel tölt el minket. Húsvétkor Krisztus azt szeretné, hogy örömmel fogadjuk el: legyőzte a halált. A titkot pedig bízzuk rá. Ne bizonytalakodjunk, ne kételkedjünk, ne engedjünk a félelmeinknek, hanem örömmel fogadjuk el, ami húsvétkor történt Vele.

 

Ez az örömteli élet húsvét lényege. Református keresztyén hitünk vagy húsvéti hit, vagy nem hit.

 

„Békesség nektek" - mondja Jézus, amikor megjelenik abban a lakásban. Nem kell félni többé a bezárt ajtók mögött. Sem a főpapoktól, sem a járványtól. Ne félelemmel és bizonytalansággal töltsük meg a lakásunkat, hanem halljuk meg Őt, aki most - miközben ezt olvasod - belép Hozzád, és felkínálja Neked békességét.

 

A történetünkre visszaugorva: Tamás - korábbi mondata ellenére - nem megy oda, hogy kezét a Mester sebeire helyezze (ahogy Caravaggio festményén láthatod). Még akkor sem, amikor Jézus kifejezetten erre kéri. Látva Mesterét, felkiált: „Én Uram és én Istenem!".

 

Tamásnak ez a felismerése olyan gyönyörű hitvallás, amit mi, akik nem látunk, és hiszünk utána mondhatunk. Jézus soha nem kér tőlünk lehetetlent. Nem kéri, hogy értsük meg, ami ellene mond a tapasztalatainknak. Ő azt akarja, hogy higgyünk Benne. A mi érdekünkben. Ezért született közénk, ezért tanított, tett csodákat, ezért vállalta a kereszt áldozatát, és ezért támadt fel harmadnapra: hogy higgy benne. Más szavakkal: bízd rá magad, lásd meg áldásait, éld át békességét, ragaszkodj hozzá hűségesen.

Tamást nem az értelem vezette hitre, hanem a látás. Minket pedig a hallás és az olvasás - az igeolvasás, a prédikáció olvasás, egy-egy bizonyságtévő szépirodalmi szöveg olvasása. Minket, hallókat és olvasókat nevez Jézus boldognak.

 

Kedves Olvasó! Isten áldjon meg abban, hogy minden ellenére tudj hinni a feltámadt Jézusban. Ebből a mégis hitből pedig áradjon olyan boldogság, a lelked olyan egyensúlya, amit sem belső, sem külső tényező ki nem száríthat.

 

Most még hitben járunk és nem látásban. De amíg hitben járunk, addig húsvéti hitben, abban az boldogságban, amit a Megváltónk feltámadása hozott ebbe a világba. Legyen így!

 

Ámen!

* * *

 

Áll a Krisztus szent keresztje
Elmúlás és rom felett,
Krisztusban beteljesedve
Látom üdvösségemet.

 

Bánt a sok gond, űz a bánat,
Tört remény, vagy félelem:
Ő nem hagy el, bíztatást ad:
Békesség van énvelem.

 

Boldogságnak napja süt rám;
Jóság, fény jár utamon:
A keresztfa ragyogásán
Fényesebb lesz szép napom.

 

Áldássá lesz ott az átok,
Megbékéltet a kereszt;
El nem múló, boldogságod,
Békességed ott keresd!

 

Áll a Krisztus szent keresztje
Elmúlás és rom felett,
Krisztusban beteljesedve
Látom üdvösségemet.

 

230. dicséret