Enyingi Református Egyházközség

 

Áldott Húsvétot kívánunk az enyingi és balatonbozsoki reformátusoknak!

2013-03-31 14:47:13 / Iván Géza

„Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. Ő a feje a testnek, az Egyháznak is, ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy mindenek tekintetében ő legyen az első.
Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontatott vére által."

(Kolossé levél 1. rész 17-20. versei)

Egyetlen idegen

Fájdalmak Férfia, roppant nádszál, te kétszer közénk született,
romlandóba öltözött romolhatatlan,
árnyékba öltözött naptámadat!

Üres kézzel jöttél, ég vándora, egyetlen idegen,
olyannyira közel hajoltál hozzánk,
hogy istenséged elrejtett szikrái
fölgyújtsák bennünk a vágyat valódi otthonunk iránt.

Előbb a Szeretet formált emberek között teljes emberré,
reménység gyümölcse, meddők ajándéka,
időbe öltözött változhatatlan:
meztelen a meztelenek között,
semmivel nem bíró a hajléktalanok között,
beszédre képtelen a zavart beszédűek között,
foglyok foglya a szabadításra várók között.

Azután a Megbocsátás szólított vissza, halandó Isten, a halhatatlanba,
feltépted a poklok ismeretlen kapuit
és alászálltál az emberi szív legmélyére,
aminél nincs sötétebb sírgödör,
bizony leereszkedtél létünk szakadékaiba,
bejártad tudatunk valamennyi szurdokát,
amiről nekünk nem is lehet tudásunk,
belélegezted a halál jeges leheletét
és látva láttad a szörnyű ürességet,
ahonnan félelmeink sötét fényei törnek elő.

Lehulltál, erőtlen nap, a hiábavalóba, kitárt karokkal zuhantál alá
az emberi tehetetlenség élettelen tengerébe, 
hogy kitárt karokkal támadjál föl a harmadik napon,
könyörületet hozva az irgalmatlanoknak,
közénk jöttél újra és kitártad előttünk az ég kapuit.

„Békesség nektek!", mondod, és hangodat
visszhangozza a Föld és az Ég.

„Gyertek, atyámnak áldottai!", mondod hontalan Isten,
és asztalt terítesz nekünk, gyilkosaiddal,
visszafogadva a téged végleg kitaszítókat.

„Ez az én testem!", mondod, és megtöröd a kenyeret.

„Ez az én vérem!", mondod, és kiöntöd a bort.

És nagy fényesség borul a vacsorázó asztalra,
megvendégelsz bennünket,
nem tartva vissza magadból semmit!

Visky András